«

»

aug 31

Pénzért, vagy ingyen?

  • Itt egy érdekes írás az egyik legnagyobb spirituális
    tanítónktól, Drunvaló Melchizedektől, igen tanulságos!

    Ellenszolgáltatás spirituális tanításért?
    Így kezdtem a tanítást

    Majdnem 20 éve már, hogy arra kértek a vezetőim, hogy adjam tovább
    mindazt, amit tanítottak nekem az azt megelőző 12 év során. Nem is
    gondoltam a 12 év tanulással töltött év alatt, hogy egyszer majd erre
    fognak kérni. Így a felkérés a meglepetés erejével hatott.

    Sőt, sokkoló erejû volt. Olyannyira, hogy az elején nemet mondtam rá.
    Nem akartam az életemet a nagyközönség elé tárni. Csak magamra
    gondoltam. Aztán a következő, nagyjából 2 hétben, a vezetőim
    elmagyarázták a Spiritualitás Törvényének azon részét, ami azt mondja,
    hogy ha spirituális ajándékot kapunk, azt nem tarthatjuk meg
    magunknak. Meg kell osztanunk másokkal is. Miután megláttam a
    tanításaikban rejlő igazságot, vonakodva ugyan, de beleegyeztem, hogy
    továbbadom a tanultakat.

    Amint nekiláttam, hogy előkészítsek egy kurzust a felemelkedést célzó
    Mer-Ka-Ma meditációról és a Szakrális Geometriáról – azon szakrális
    alakzatokról és arányokról, amik magát a Teremtést hozzák létre, azt
    amiben élünk – beleütköztem egy teljesen általános és mindennapi
    problémába. Kérjek pénzt a spirituális tudásért vagy adjam tovább
    ingyen?

    Ez egy olyan kérdés volt, amin előtte még sohasem gondolkodtam el. Nem
    tudtam, mit tegyek.
    Különböző spirituális tradíciók

    Az első gondolatom az volt — mivel felcseperedve katolikus iskolákba
    jártam -, hogy a tanítottakat ingyen kell átadnom. Sok keresztény úgy
    gondolja, hogy mivel Jézus ingyen tanította az embereket, így kellene
    tenniük napjaink spirituális tanítóinak is.

    Azonban az elmúlt 12 év során, a vezetőim több helyre is elküldtek
    engem szerte a világban, hogy különféle forrásokból tudjak tanulni, és
    azok a spirituális vezetők és tradíciók akikkel és amikkel
    találkoztam, külünböző módon álltak hozzá a spirituális tudás
    továbbadásáért kért anyagi ellenszolgáltatáshoz.

    Példának okáért, a tizenkét évből jónéhányat szufiként töltöttem el és
    a szufi hagyomány teljes ellentettje a keresztény tradíciónak. A
    szufik arra tanítottak, hogy spirituális tudást soha ne ajándékozzak
    csak úgy el. Azok a szufi tanárok, akiktől tanultam, úgy tartották,
    hogy igenis kell hogy legyen ellenszolgáltatás. Itt nem feltétlenül
    pénzbeni juttatásról van szó, de kell hogy valamiféle
    ellenszolgáltatás legyen, mert különben a diák nem fog órára járni.

    Elkezdtem elmélkedni e két ellentétes póluson, hogy megtaláljam a helyes utat.
    Mit tenne Jézus?

    Aztán Jézus jutott eszembe. Ha most élne, ugyanúgy hirdetné az igét
    mint 2000 évvel ezelőtt? És azonnal láttam a választ, hogy nem.
    Kezdésnek csak annyit, hogy manapság ezrek vagy akár csak néhány száz
    ember csoportosulása nagyvárosokban törvényellenes. Ha ezzel
    próbálkozna, Jézust azon nyomban letartóztatnák és megbüntetnék. És ha
    nem hagyna fel ezzel, börtönbe zárnák. Ahhoz, hogy legálisan nagy
    tömegeket gyûjtsön össze, menedzsereket kéne felvennie, akik intéznék
    a gyülekezési joggal kapcsolatos engedélyeket, az esemény helyszínéül
    szolgáló helyszínek bérleti szerződéseit, ami nagyon költséges. Ha más
    országokba is el akarna látogatni, útlevélre és repülőjegyre volna
    szüksége.

    Más szavakkal, ha Jézus tanítói tevékenységét 21. századi törvények
    szerint végezné, ő is szembesülne ugyanazzal a „pénz” kérdéssel,
    amivel napjaink spirituális vezetői szembesülnek. Így aztán egyszerû
    és gyakorlatias okokból, a spirituális tanítóknak igenis kell kérniük
    bizonyos összeget vagy kell találniuk valakit, aki fizeti a felmerülő
    költségeket. Bárhogy is legyen, a költségek az élet részei.

    Az első „valóság”, amivel szembesülnöm kellett, az a tagadhatatlan
    tény volt, hogy ha egy tető alatt akarok összehozni egy száz főből
    álló tömeget, akkor fizetnem kell a helyért. Semmi pénzem nem volt,
    így hogy tudtam volna kifizetni a hely bérleti díját? A fájdalmas
    felismerés az volt, hogy valamit fel kell hogy számoljak, máskülönben
    el sem fogom tudni kezdeni a tanítást.

    Minél jobban tudatára ébredtem, hogy mennyibe kerül összehozni egy
    szemináriumot – telefonköltségek, postai díjak, elektronikai és
    audio-vizuális berendezések, kihangosító rendszerek, repülőjegyek a
    különböző helyszínekre, és így tovább -, annál világosabb lett, hogy a
    tanítás pénzbe kerül, akár tetszik, akár nem.

    Ezen felül pedig, ha egy spirituális tanító az egész életét a tudás
    átadásának akarja szentelni – ahogy én is felkérést kaptam erre – még
    elegendő anyagi forrás kell hogy maradjon arra, hogy az ember a
    legalapvetőbb szükségleteit kielégíthesse – lakásbérlet, étel, stb.
    Mindezen elveket megfontolás tárgyává tettem és arra a felismerésre
    jutottam, hogy a szufik által említett ellenszolgáltatás igenis jogos.

    Vannak olyan spirituális szervezetek is, amelyek azt várják tőlünk,
    hogy minden anyagi javunkat adjuk át nekik még mielőtt tanítani
    kezdenének és olyanok is, melyek olyan magas összeget kérnek a
    tanításért cserébe, amit csak néhányan képesek megfizetni. Az egyik –
    a nevét nem adom meg – arra kérte a tanulókat, hogy több mint 100 000
    dollárt fizessenek be az információért cserébe. Ezek teljesen
    szélsőséges példák, és hitem szerint egytől egyig tévúton járnak.
    Becstelenség, amit tesznek.
    Ingyen átadás

    Aztán amikor elkezdtem a tulajdonképpeni tanítást, rájöttem, hogy
    bármilyen árat is határozok meg egy kurzus vagy tanfolyam kapcsán, az
    így is túl sok lesz egyesek számára. Vannak olyan szegénységben élők -
    leginkább a külföldről beszélek (USA-n kívül – a ford.) -, akik
    számára még a legjutányosabb ár is túl magas.

    Az első megoldás, amit erre a problémára találtam az volt, hogy ingyen
    előadásokat tartottam azoknak, akik azt nem tudnák megfizetni.

    És ez volt az a pont, amikor közvetlenül kezdtem megtapasztalni a
    szufi felfogás igazságtartalmát, hogy sohase adjak át tudást
    ellenszolgáltatás nélkül. Igazából soha nem értettem, hogy a szufik
    miért hittek ebben, de a válasz épp a szemem előtt bontakozott ki.

    Egyik előadás követte a másikat és én ingyen oktattam azokat, akik azt
    állították, hogy másként nem tudnának részt venni. És az volt a
    tapasztalatom, hogy pont ezek az emberek – akik ingyen vehettek részt
    az órákon – voltak azok, akik soha nem fogták fel a tanítások
    lényegét. Még azt is megfigyeltem, hogy ha valaki kifizette az előadás
    díját egy másik személy helyett, ugyanez volt a helyzet. Az „ingyenes”
    tanulók voltak azok, akik általában későn érkeztek és leléptek az
    előadás felénél. Ôk voltak, akik elaludtak óra közben vagy végig
    beszélgettek alatta. És ami még fontosabb, ők voltak azok, akik nem
    gyakorolták a meditációt, miután végetért a kurzus. A szufi okfejtés,
    hogy miért nem adunk át tudást ellenszolgáltatás nélkül, a napnál is
    világosabb volt.
    Igazságos csere

    Tehát mi volt a megoldás? Úgy döntöttem, hogy az ellenszolgáltatás a
    legfontosabb. Ha a tanulók ingyen kapják meg a tudást, az nem jelent
    majd nekik semmit, persze az ellenszolgáltatás nem kell hogy pénz
    alapú legyen. Pénz helyett, időt és energiát adhattak cserébe. Ily
    módon ösztönözték magukat a tanulásra és így vált jelentőségteljessé
    az átadott tananyag.

    Így azt mondtam azoknak, akik nem tudtak fizetni, hogy szabadidejükben
    végezzenek önkéntes szolgálatot valamelyik nagy jótékonysági
    szervezetnél, mint pl. a Vöröskereszt — elegendő időt (tíz dolláros
    óradíjat alapul véve), hogy ki tudják fizetni az oktatást – és akkor
    járhatnak ingyen az előadásra. Egy igazoló levelet kértem a
    jótékonysági szervezettől, hogy lássam megvan-e az adott óraszám.

    A mai napig ezt teszem. És ami igazán éredekes az az, hogy minden 50
    emberből csupán egy az, aki valóban él is az ajánlatommal! Habár
    munkanélküliek és az idejükből kitelne, mégis az derül ki, hogy szinte
    mindenki, aki ingyen akar részt venni a tanfolyamon, azt nem mély
    spirituális vágytól vezérelve tenné, hanem hogy „valamit kapjon
    semmiért cserébe”.
    Hogyan hat a hit az eredményre

    A spirituális tanításért cserébe adott fizetség matematikai
    mûveletének a másik oldala az, hogy amit a pénzzel kapcsolatosan
    igaznak vélünk, olyan lesz a végeredmény. Amikor először elkezdtem
    tanítani, úgy döntöttem, hogy 222 dollár 3 napra méltányos ár. Alig
    tudtam kifizetni belőle az összes felmerülő költséget, de ez az összeg
    tûnt számomra méltányosnak.

    Azonban a titkárnőm, aki szervezte a tanfolyamokat és beszélt is
    személyesen a potenciális jelentkezőkkel úgy gondolta, hogy az összeg
    felháborítóan magas. Bár láthatta a könyvelés alapján, hogy így is
    veszítünk rajta, mégis úgy gondolta, hogy a tanfolyam túl drága. Így
    minden alkalommal, amikor valaki regisztrált a tanfolyamra, az ő
    gondolatai átültetődtek a jelentkező elmélyébe. Elkerülhetetlen volt,
    hogy részletfizetési megoldást kérjenek. A végén több száz ember
    törlesztette apránként az összeget, ami lassan a csőd felé sodort
    minket.

    Aztán a titkárnőm egy másik államba költözött és felvettem helyette
    egy nőt, aki teljesen az ellenkezőjét gondolta annak, amit az elődje.
    Úgy vélte, hogy túl keveset kérek. Rábeszélt, hogy emeljem meg az
    összeget 333 dollárra. És mivel hitt abban, hogy az összeg reális,
    attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezett, egyetlen ember sem
    tartott igényt részletfizetésre. Egy sem!

    A történet világosan rámutat arra, miképpen befolyásoljuk a
    végeredményt azzal, hogy mit hiszünk – még a pénzügyekben is
    (mellesleg, ez hasonlóan igaz egy gyógyítói prakszis esetében is – nem
    csak a tanítói munkára).
    A pénzügyi siker fontos

    Most, hogy közel húsz év tapasztalat áll mögöttem a spirituális
    tanítás javadalmazása témakörben, mindennél jobban hiszem, igenis
    kell, hogy legyen ellenszolgáltatás. Méltányos kell, hogy legyen, de
    az, hogy semmit nem kérünk a spirituális tanításért cserébe nem
    mûködik, sem a tanár, sem a diák számára.

    És az, hogy személyesen mit gondolunk a pénzről, nagyban befolyásolja
    majd az eredményt. A pénzzel kapcsolatos hiedelmeink végül
    meghatározzák majd, hogy sikeresek leszünk-e pénzügyileg vagy sem.

    Az anyagi siker viszont fontos, mert amíg ezt nem valósítjuk meg, a
    képességeink le lesznek korlátozva és nem tudjuk átadni másoknak azt a
    spirituális tudást amit Istentől kaptunk.

    Szeretetben és szolgálatban

    Drunvalo

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!